Ugrás a tartalomra

Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltár

leguan küldte be April 6, 2012 időpontban
Hely/kategóriák

A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár műemléki épülete egyrészt a Török utca 12. alatti neobarokk palotácska, másrészt az L alakú telek Gül Baba utca 6. alatti részén lévő neobarokk  bérház.

Építésére vonatkozóan többféle adat van:
- Robelly Aladár tervei alapján 1917-18-ban épült  Kormos Ilona orfeumi magánénekesnő számára (semmelweis.museum.hu)
- Gyenes Lajos tervei alapján 1927-ben épült Kovaltsik Ilona számára (epiteszforum.hu).

(Rátaláltam, hogy az első tulajdonos mindkét változatban azonos: Kovaltsik Kormos Ilona  - szül. 1882 -, 1899-1902 között volt a színművészeti hallgatója, 1904-től színésznő,  1908-ban a Népszínházban, 1910-től a Király Színházban, 1912-ben a bécsi An der Wien operettelőadásában voltak nagy sikerei.----- Most már csak a tervező és az évszám kettősége marad, habár lehet, hogy  ez a két épületszárny különbsége.)

Mindenesetre az első tulajdonos halála után  a ház az Irgalmas Rend tulajdonába került. 1945-ben kötözőhelyként működött, majd Heine-Medin kórházzá alakították át. Az államosítások során az ORFI Kórház tulajdonába került, itt rendezték be a kórház könyvtárát. 1956. februártól pedig egy emeleten itt működött az orvostörténeti könyvtár, amely 1964-65-re  átterjedt az épület összes helyiségére. A házat 1990-ben felújították, 2006-ban a renovált Gül Baba utcai szárnyba költözött a Levéltár.

Tervezte
Robelly Aladár vagy Gyenes Lajos
Cím

Török utca 12
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok