Ugrás a tartalomra

Batthyány téri vásárcsarnok

Ády küldte be September 12, 2011 időpontban
Létrehozás
1900
Létrehozás intervallum
- 1902

Vásárcsarnok helyén a 19. század végéig barokk házak sorakoztak, köztük délen a postaház, ahonnan a gyorskocsik indultak, északon pedig „a Barna Oroszlánhoz” címzett fogadó, amelyet 1833 után tímárműhellyé alakítottak át. A VI. számú fővárosi vásárcsarnok 1900–1902 között épült föl. Terveit Klunzinger Pál készítette a Székesfővárosi Mérnöki Hivatalban, aláírói Krátky János, Máltás Hugó és Heuffel Andor voltak. Acélszerkezetű tetejét a Schlick-gyár építette. Elkészültekor a tető egységes teret fedett le, csak oldalt helyezkedtek el galériák. A galérián működött a nagybani virágpiac. 1974 és 1976 között Kangyal Miklós terve alapján szintmegosztással kétszintes bevásárlóközponttá alakították. Az emeleten Közért áruházat hoztak létre, a földszinten elöl pedig kisebb élelmiszerboltok kaptak helyet. Némi piac-jellegű rész csak az árkádok alatt maradt meg, ahol zöldség- és gyümölcskereskedők voltak. Utoljára 2003-ben újították föl, amikor 15 évre a Spar kereskedelmi vállalat vette bérbe. Ekkor a földszinten Spar élelmiszerüzlet, az emeleten pedig kisebb boltok és ügyfélszolgálati irodák kaptak helyet. Az árkádokat megszüntették, helyükön bankot és éttermet alakítottak ki. F: hu.wikipedia.org

Tervezte
Klunzinger Pál
Cím

Budapest Batthyány tér M+H
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok