Ugrás a tartalomra

Fürdőegyesület Vigadója

Ády küldte be June 10, 2011 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1934

Ez volt valaha a Balatonszemesi Fürdőegyesület Vigadója (klubháza). 1848-ban államosították étterem és bárként üzemet. Ma árnyéka önmagának.

1933-ban realizálódott az a korábban már megfogalmazott igény, hogy a fürdőegyesület önálló klubházat építsen. A leendő Vigadó épületét a Halászcsárda helyére tervezték. A telket egy Asztalos nevű bérlőtől vették meg kétezer pengő végkielégítés ellenében, azzal a feltétellel, hogy a bérlő az épületet lebontja.
A Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár 500 pengővel járult hozzá az építkezéshez, melyben Reményi Schneller Lajos vezérigazgató és Artner Oszkár igazgató Szemesért érzett rajongása is közrejátszott. Ugyanez a takarékpénztár felügyelte a Parkváros Részvénytársaságot is, amely a Hunyady-telep parcellázását végezte.
A Vigadó kivitelezését Berkes Ferenc balatonboglári építési vállalkozó vállalta el, aki ezzel egy időben 12 000 pengő értékben megvette az egyesület tulajdonát képező csendőrségi laktanya épületét.
A Vigadó építkezésének befejezésével az előtte levő teret a híres ceglédi faiskola-tulajdonos Unghváry László 75 százalékos árengedménnyel parkosította; ez a park napjainkra elpusztult. Az egész beruházás 1934-ben fejeződött be. A Vigadó épülete sem kerülte el az államosítást: a feloszlatást követően az épületet kisajátították, ezután több kezelő tulajdonában csaknem harminc évig étterem, illetve hosszú ideig Szemes egyetlen táncos szórakozóhelye lett -- lármája miatt a környékbeliek legnagyobb bosszúságára.  F: okotaj.hu

Tervezte
Wälder Gyula
Kivitelezte
Berkes Ferenc
Cím

Balatonszemes
Ady Endre utca 10
3455
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok